12. nap, Tbiliszi (GEO) - Batumi (GEO), 500km +

Mielőtt megint útra kelnék sokadik szállásomról eszembe jutott egy két szösszenet... (pár nap csúszásban vagyok de ez ne zavarjon senkit) :)
Fura kór kezdi felütni a fejét a csapatban. Minden reggel végigfut ugyanaz a kérdés: "Milyen nap van ma? Hányadika van és most plusz hány órában is vagyunk?? Teljes a filmszakadás...

Más. Grúz fővárosban rengeteg jobb kormányos Japán belpiacos autót láttam, de nem tudtam rájönni mi az oka. Lehet hogy Japán testvérország? :D  És akkor mi van az amerikai belpiacos autókkal? Abból is van elég. 

Minden lámpánál van egy számláló ami mutatja mennyi van még a pirosból vagy a zöldből. A 3. másodpercnél finoman csorogni kezdenek, majd ha a zöldre nem reagálsz 10 ezred másodpercen belül már nyomják a dudát. Ja és a taxiban a duda helye be volt szakadva annyit nyomkodták.

Na de tekerjünk vissza a napi etaphoz. Első megálló Gori városa. Itt született Sztálin (eredeti nevén Joszif Visszarionovics), egy jelentéktelen ember aki megöletett cirka 20 millió embert, de ha már elneveztek róla egy múzeumot, megnéztük. Sajnos lebontották a Sztálin óriás szobrot, így a "pózolj 8 méteres Sztálinnal" kép elmaradt. Viszont ott volt az a ház ahol született, bekopogtam de nem volt otthon..  Egy egész terem volt berendezve azokkal az ajándéktárgyakkal amit élete során kapott. Még a magyarok is küldtek neki egy kicsinyített szabadság szobrot hálánk jeléül, hogy "felszabadította" az országot. Ja és ki volt rakva az 1939-es megnemtámadási szerződés Hitlerrel, hááát manapság egy adás-vételi szerződés ezerszer komolyabb. Megnéztem még a luxus páncélozott vonatját amiben pl. Jaltára is utazott. Helyi szuvenyír boltban kicsit erősnek találtam a Sztálin önarcképes, CCCP-s, sarló kalapácsos pólót, így maradtam a jól bevált hűtőmágnesnél. 

Utána a Gori városa mellette található 4000 éves  barlanglakások megtekintése volt a cél. Legalább 30 percig bolyongtunk mire megtaláltuk, egy nyomorult táblát nem voltak képesek kitenni de belépőt azt tudtak szedni (keresés közben belebotlottunk egy papba, aki szintén beszélt angolul, meglepő de sok embertől tudtunk segítséget kérni angolul). Kivájták, éltek, ettek, ittak és eltűntek, több karaktert nem is tennék bele. Volt vagy 30-32 fok...
Pisti, Tibi meg én leváltunk a csapatról, végre saját tempóban tudtunk haladni. Errefelé nincsenek műanyag prizmás cölöpök az útmentén hanem a fák a törzsét festik le fehérre de valami hihetetlen pontossággal. Ja és miért nincs gaz az út szélén? Mert lezabálják azok a qrva tehenek! Kitenésztettek egy különleges fajtát, azt amelyik szeret az út közepén álldogálni, bambulni és a világért se hajlandó lemászni az útról. Kedvenc előfordulási helyük a kanyar... De ne feledkezünk meg a másik kedvenc négyláburól, a kutyáról. Imádnak az első kerék alá futni. Ezt támasztja alá az a rengeteg tetem az úton.
Láttunk még kanyarban trélerről leforduló lánctalpas exkavátort, meg egyéb extrém közlekedési szituációt, összességében nem unatkoztunk.
Batumiba beérkezvén leesett az állunk. Mintha Miami-t és Dubai-t keverték volna össze. Na persze ez a látszat csak a tengerrel párhuzamos első két utcáig tartott, utána már nyócker. Pálmafás sétány, óriás csilivili felhőkarcolók, csillogás és pompa. Sajnos alig jutott idő a városra, kép alig készült, még egy napot el kellett volna itt tölteni. Marad a házi feladat, google-> képek-> Batumi!